RÓLUNK

Szalay
Malom

Rekonstruált vízimalmunkban felelevenedik a középkori kereskedelmi központ, Pásztó egy igen fontos helyszíne, ahol állandó kiállítás keretében lehetőség nyílik megismerni a malom majd’ ezeréves történetét. A régi koroknak megfelelően megismerhető a molnár mesterség mellett a lisztkészítés fortélyainak elsajátítása is.

A malom épületében előzetes megbeszélés alapján kézműves foglalkozásokra, kisebb workshopokra, időszaki kiállításokra is van lehetőség.

A XI. században ciszterci szerzetesek leválasztották, s elvezették a Mátrából eredő Kövicses patak vizét a mai Romkert területéhez. Az akkoriban Malom patakként ismeretes folyam adta hozamát a megépült Monostor malomnak (később Szalay malom), mely nemzedékeken át ellátta liszttel a rend tagjait, s a környező családokat.

A malom sorsa az évszázadok alatt hullámzóan alakult: eredményesen működött (többször egyedülállóan a városban), azonban kétszer is eggyé vált a földdel, mikor szörnyű tűzvész sújtotta a városrészt (a korai malmok kizárólag fából épültek.)

Az ismét, immár kőből felépített malomépületet a 20. század elején vásárolta meg a Szalay család, s nevezi a város népe azóta Szalay malomnak.

2018-ban, a műemléki ásatásokat követően megkezdődtek a munkálatok az egyébként romos állapotú malom maradványok területén.

2021-ben elkészült a korhűen restaurált, működő Szalay vízimalom, mely a legnagyobb szerettel és barátsággal fogadja látogatóit.